A kora reggel csendjében kakas kukorékolására ébredtem. Lesétáltam az emeletről, kiléptem a teraszra, már meleg volt a szellő. Nem csak én ébredtem korán. Egy társam már kint olvasgatott a teraszon. Őt is megragadta a csend, melyet csak a színes tollazatú énekesek, vagy időnként egy-egy lónyerítés tört meg. A csodálatosan tiszta, szép időben csak az ég kékjét, a fák üde zöldjét, a távolban lévő hegyek vonulatait láttuk. Semmi és senki nem zavarhatta meg ezt a békét és csendet, amiben három napot töltöttünk lelki gyakorlattal.

A Csodás hétvégére azzal a szándékkal érkeztünk, hogy mélyítsük a lelki életben való előre haladást, Istennel való kapcsolatunkat, korlátozó hiedelmeinket lebontsuk, és kapcsolódjunk egy feltétel nélküli szereteten alapuló közösségben, mely egyre mélyebben elköteleződik Isten Békéje és Öröme mellett. A meditációkkal és szemlélődő feladatokkal gyakoroltuk a hallgatást, Istenre figyelést, befogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak, megengedni, hogy minden az legyen, ami. Gyakoroltuk, hogyan tudunk kikapcsolni, hogyan tudunk gondok, célok, kívánságok, vágyak nélkül szabadon, minden érdektől, gondolattól és aktivitásoktól mentesen Isten számára egyszerűen csak ott lenni; valamint a figyelmünket Önmagunkra irányítani. Három napra megszakítottuk, hogy emberekkel, dolgokkal, gondolatokkal foglalkozzunk, és saját magunk létezését tettük a középpontba.

Hogy mire jó mindez?
Egyre kevésbé fűzünk kommentet bármihez amit érzékelünk, tartózkodunk a véleményektől és értékelésektől. Megtanuljuk, mi a mi dolgunk és a más dolga. Felfüggesztjük a belső párbeszédeinket és a felesleges fecsegést.

A meditációt és imát átültetjük mindennapi életünkbe, kialakítva egy kontemplatív életstílust, törekszünk rá, hogy képesek legyünk gondolatainkat, vágyainkat és tetteinket feladni Istennek, eszközzé válva Isten kezében.

Ez egy igazán nagy szabadság. Amikor már nem köt rabságba a ragaszkodás, a görcsös kötődés, amikor már nem akarjuk, hogy igazunk legyen, amikor már nem kell védekeznünk, amikor bármit tegyenek is az emberek körülöttünk, a lelki békénkből már nem tudnak kizökkenteni. Ezen az úton haladunk.  

A lelki gyakorlatnak számomra is átütő ereje van. Csodálatos megtapasztalni, amikor az elme mozdulatlanul a „vagyok”-ban időzik. Ez egy olyan állapot, amit nem tudok szavakba önteni.  

 

Egyszerűen csak hálás vagyok.
Köszönet a Csodás hétvégéért!
Szeretettel,
Anikó