10. LECKE

A gondolataim semmit sem jelentenek.

  1. Ez az eszme valahány gondolatra érvényes, amelynek tudatában vagy, vagy amelynek a gyakorlás során ébredsz tudatára. 2Ennek az az oka, hogy ezek nem a te valódi gondolataid. 3Már korábban is használtuk ezt a megkülönböztetést, és a jövőben is alkalmazni fogjuk. 4Jelenleg még nincs összehasonlítási alapod. 5Ha majd lesz, kétség sem lesz már benned, hogy az egykor a gondolataidnak hitt dolgok mit sem jelentettek.
  2. Most használjuk másodszor ezt az eszmét. 2A forma csak némiképp különböző. 3Ez alkalommal a „gondolataim” szó helyettesíti az „ezek a gondolatok” kifejezést, és nem alkotunk nyilvánvaló kapcsolatot a gondolatok és a körülötted lévő tárgyak között. 4A hangsúly most azon van, hogy nem valós az, amit szerinted gondolsz.
  3. A helyreigazítási folyamat jelen aspektusa azon eszmével vette kezdetét, miszerint a gondolatok, amelyeknek tudatában vagy, értelmetlenek; nem annyira benned, mint inkább rajtad kívül léteznek; majd hangsúlyoztuk állapotukat, mely inkább múltbéli, nem pedig a jelenre vonatkozó. 2Most azt hangsúlyozzuk, hogy e „gondolatok” jelenléte azt jelenti, hogy valójában nem gondolkozol. 3Ezzel csupán más formában ismételjük meg azon kijelentésünket, miszerint az elméd valójában üres. 4Ezt felismerni annyi, mint felismerni a semmit, amikor szerinted látod azt. 5Azaz ez a látóképesség előfeltétele.
  4. A gyakorlat kezdetekor hunyd be a szemed, és mondd el magadban lassan a mai nap eszméjét. 2Majd tedd hozzá:

3Ez az eszme segít, hogy megszabaduljak mindentől, amiben jelenleg hiszek.

4Akárcsak korábban, most is fontos, hogy alaposan átvizsgáld elmédet, és válogatás vagy ítélkezés nélkül alkalmazd az eszmét az összes gondolatodra.                    5Törekedj arra, hogy semmilyen módon ne osztályozd a gondolatokat. 6Talán segít, ha úgy képzeled el a dolgot, mintha egy különös módon összeállított                folyamatot szemlélnél, amely vajmi kevés személyes jelentőséggel bír számodra. 7Ahogy az egyes gondolatok áthaladnak elméden, mondd ezt:

8A gondolataim  -ról/ről semmit sem jelentenek.

9A gondolataim  -ról/ről semmit sem jelentenek.

  1. A mai nap eszméje nyilvánvalóan bármely aggasztó gondolatra alkalmazható, függetlenül attól, mikor merül fel benned. 2Elég, ha ötször elvégzed e gyakorlatot, alkalmanként mintegy egyperces időtartamban. 3Ne fordíts több időt a gyakorlatra, és ha kellemetlen érzéseid támadnak, csökkentsd az időtartamát körülbelül fél percre. 4Ne feledd: ismételd el lassan az eszmét, mielőtt sorra vennéd az egyes gondolatokat, majd tedd hozzá:

5Ez az eszme segít, hogy megszabaduljak mindentől, amiben jelenleg hiszek.