136. LECKE

A betegség nem más, mint az igazság elleni védekezés.

  1. Csak az képes gyógyítani, aki megérti, mi célt szolgál látszólag a betegség. 2Mert így azt is megérti, hogy értelmetlen ez a cél. 3És mivel jelentés és értelmes szándék nélkül való, egyáltalán nem is létezik. 4Ha észreveszed ezt, automatikusan bekövetkezik a gyógyulás. 5E felismerés szétoszlatja az értelmetlen illúziót, ugyanazon módszerrel, amely valamennyi illúziót eljuttatja az igazság fényére, majd egyszerűen hagyja, hogy semmivé tűnjenek.
  2. A betegség nem véletlenszerű. 2A védekezés többi formájához hasonlóan ez is az önámítás beteges eszköze. 3És a többihez hasonlóan a betegség célja is az, hogy elrejtse a valóságot, támadást intézzen ellene, alkalmatlanná tegye, eltorzítsa vagy egymással össze nem függő részek apró halmazává tegye az igazságot. 4Minden védekezés célja az, hogy megakadályozza az igazság egésszé válását. 5Az igazság részei önmagukban is egésznek látszanak.
  3. A védekezés nem szándékolatlan, tudattalan dolog. 2A védekezés az a varázspálca, amelyet meglengetsz, ha úgy tűnik, az igazság fenyegetni kezdi azt, amiben hiszel. 3Csak azért tűnik öntudatlannak, mert roppant gyorsan az alkalmazásához folyamodsz. 4Abban a másodpercnél is kevesebb időben, amíg meghozod a döntést, pontosan tudod, mire törekszel, és aztán folytatod a dolgot, azt gondolva, meg is tétetett, amire készültél.
  4. Ugyan ki minősítené a fenyegetéseket, ki döntene úgy, hogy el kell menekülni előlük, és ki fogna védekezésbe, hogy csökkentse a valós megítélt fenyegetést, ha nem te magad? 2Nem lehet mindez öntudatlan. 3De ha mindez megtörtént, a terved megköveteli, hogy megfeledkezz arról, te alkottad meg védelmi vonalaidat, hogy azok akaratodtól függetlennek tűnjenek számodra; mintha az elmédet meghaladó történésről lenne szó, valós hatással bíró következményről, nem pedig valamilyen saját magad által önmagadra gyakorolt hatásról.
  5. A „valóságod” megalkotásában játszott szereped elfeledése miatt tűnik úgy számodra, hogy a védekezés nem áll az uralmad alatt. 2De amiről megfeledkeztél, bizony újra emlékezhetsz arra, ha hajlandó vagy újra átgondolni a tagadás által kétszeresen is védelmezett döntést. 3Az, hogy nem emlékszel, csak azt jelzi, hogy e döntés továbbra is érvényben van, legalábbis ami a vágyaidat illeti. 4De ne keverd ezt össze a tényekkel. 5A védekezés felismerhetetlenné teszi a tényeket. 6Pontosan ez a célja, és be is tölti ezt a célt.
  6. A védekezés mindig részeket lát az egészből, és valós kapcsolataikat nem figyelembe véve állítja össze őket egy nem létező egész illúzióját alkotva meg így. 2Maga ez a folyamat jelent fenyegetést, nem annak bármilyen eredménye. 3Amikor részeket tépünk ki valamiből, és különálló, önmagukban is teljes egésznek észleljük őket, e részek az egész ellen intézett támadás jelképei lesznek – sikeresen beteljesítik hatásukat, és többé már nem látjuk az egészt. 4Ám megfeledkezel arról, hogy ezek a részek valójában csak azon döntésedet jelképezik, amely által elhatároztad, mit fogsz valósnak látni, mi lépjen a valóban valós dolgok helyébe.
  7. A betegség egy döntés. 2Nem olyasvalami, ami akaratod ellenére történik veled, nem valami, ami megbetegít, és szenvedést hoz számodra. 3A betegség egy döntés, egy terv, amelyet te fektettél le, amikor megtévesztett elmédben felmerült egy pillanatra az igazság, amikor világod látszólag megingott, és összedőlni készült. 4Most pedig beteg vagy, hogy az igazság eltávozzon tőled, és ne fenyegesse többé azt, amit alkottál.
  8. Vajon miért hiszed, hogy a betegség megoltalmazhat azáltal, hogy megvéd téged az igazságtól? 2Azért, mert a betegség azt bizonyítja számodra, hogy a test nem különül el tőled, azaz te szükségképpen elkülönülsz az igazságtól. 3Fájdalomban van részed, mert a testnek fájdalomban van része, és ebben az általad alkotott fájdalomban eggyé leszel a testtel. 4Így megőrzésre kerül „valós” személyed, és elcsendesíted, elfojtod azt a különös, folyton visszatérő gondolatot, hogy talán több is vagy ennél az apró, kisszerű porhalomnál. 5Mert lásd, e porhalom képes szenvedést okozni neked, képes elérni, hogy megremegjen a lábad, képes megállítani a szívedet, és képes arra ítélni, hogy meghalj és ne létezz többé.
  9. Így hát a test erősebb az igazságnál, amely hiába kér arra, hogy élj, nem győzheti le a halál mellett szóló döntésedet. 2Azaz a test erősebb, mint az örök élet, a Mennyország esendőbb a pokolnál, és Istennek a Fia megváltására vonatkozó tervét keresztülhúzza egy, az Ő Akaratánál erősebb döntés. 3Az Ő Fia nem más, csak por, az Atya tökéletlen, és trónját diadalmasan elfoglalja a káosz.
  10. Hát így tervezed meg saját védelmedet. 2És azt hiszed, hogy a Mennyország meghunyászkodik majd az ilyen őrült támadások előtt, hogy Istent elvakítják az illúzióid, hazugsággá lesz az igazság, és az egész világmindenség behódol majd a védekezésed által ráerőszakolt törvényeknek. 3De ugyan ki hisz az illúziókban azon kívül, aki megalkotta őket? 4Ki más láthatná őket, hogy úgy reagáljon rájuk, mintha igazak lennének?
  11. Isten nem ismeri az Akarata megváltoztatására vonatkozó terveidet. 2A világegyetem nem hódol be azon törvényeknek, amelyek szerinted irányítják. 3A Menny nem veti alá magát a pokolnak, ahogy az élet sem a halálnak. 4Csak arra vagy képes, hogy azt hidd, hogy meghalhatsz, szenvedhetsz, vagy hogy bármilyen módon eltorzíthatod az igazságot. 5A teremtett dolgok távol állnak ettől. 6A védekezés azt tervezi megvédeni, amit nem érhet támadás. 7Ami megváltoztathatatlan, az nem változik. 8És ami teljességgel bűn nélkül való, az nem követhet el bűnt.
  12. Ilyen egyszerű az igazság. 2Nem folyamodik hatalomért és győzelemért. 3Nem parancsol engedelmességet, és nem akarja bebizonyítani, milyen kisszerűek és hiábavalóak védelmi terveid, amelyekkel meg akarod változtatni. 4Az igazság csak boldoggá akar tenni, mert ez a célja. 5Talán felsóhajt, amikor elhajítod ajándékait, de tökéletes bizonyossággal tudja, hogy szükségképpen megkapod majd azt, amit Isten neked szánt.
  13. Pontosan e tény bizonyítja, hogy az idő csupán illúzió. 2Mert az idő teszi lehetővé, hogy azt hidd, amit Isten neked adott, az pillanatnyilag nem az igazság, aminek lennie kell. 3Isten Gondolatai az időtől teljesen elkülönültek. 4Hiszen az idő csupán egy értelmetlen védekezés, amelyet az igazság ellen alkottál meg. 5Ám amit Ő akar, bizony jelen van az, és mindig is olyan maradsz, amilyennek Ő teremtett.
  14. Az igazság ereje messze meghaladja a védekezés erejét, mert egyetlen illúzió sem időzhet ott tovább, ahol megjelent az igazság. 2Az igazság pedig elérkezik minden olyan elméhez, amelyik leteszi fegyvereit, és felhagy az ostobasággal. 3Az igazságra bármikor rálelhetsz – akár ma is, ha úgy döntesz, hogy gyakorolod, hogyan fogadd örömmel.
  15. Ez a mai célunk. 2És a nap során kétszer negyedórát szánunk majd arra, hogy megkérjük az igazságot, jöjjön el hozzánk, és szabadítson fel minket. 3És bizony eljön majd, hiszen sosem távolodott el tőlünk. 4Csak a meghívásra vár, amelyet ma megkap. 5A gyakorlatokat egy gyógyító erejű imával kezdjük, amelyet azért mondunk, hogy meghaladhassuk védekezésünket, és lehetővé tegyük, hogy az igazság azzá váljon, ami mindig is volt:

6A betegség nem más, mint az igazság elleni védekezés. 7Ma elfogadom az igazságot arról, ami vagyok, és hagyom, hogy elmém teljesen meggyógyuljon.

  1. Ily módon megnyitott elmédben felragyog majd a gyógyulás, ahogy a béke és az igazság lép a háborúság és a hiábavaló képzelgés helyébe. 2Nem lesznek sötét szegletek, amelyeket a betegség elrejthet, és védelmezhet az igazság fénye elől. 3Eltűnnek álmaid sötét alakjai, és nem maradnak elmédben zavaros és értelmetlen, őrülten hajhászott kettős célú törekvéseik. 4Elméd meggyógyul mindazon beteges vágyaktól, melyekkel próbálta felhatalmazni a testet, hogy kövesse azokat.
  2. Immár gyógyult a test, mert a betegség forrása megnyílt az enyhülésre. 2És abból fogod tudni, hogy jól végezted a gyakorlatot, hogy a test egyáltalán nem érez. 3Ha sikerrel jársz, nem érzed magad sem betegnek, sem egészségesnek, nem érzel majd fájdalmat és gyönyört sem. 4Semmiféle reakciót nem keltenek elmédben a test cselekedetei. 5A test továbbra is hasznos eszköz lesz, de semmi több.
  3. Talán nem ismered fel, hogy ezáltal megszűnnek a korlátok, amelyeket az általad kijelölt célok által erőszakoltál a testre. 2Amint felhagysz e célokkal, testednek mindig lesz elegendő ereje arra, hogy a valóban hasznos szerepeket betöltse. 3Biztosra veheted majd egészségét, mivel többé nem korlátozza az idő, az időjárás vagy a fáradtság, nem befolyásolják az általad elfogyasztott ételek és italok, nem korlátozzák a törvények, amelyeknek korábban alárendelted. 4Semmit sem kell tenned, hogy tested jól legyen, hiszen lehetetlenné válik számára a betegség.
  4. Ám ezt az oltalmat figyelmes elővigyázatossággal kell fenntartanod. 2Ha hagyod, hogy elméd támadó gondolatoknak adjon otthont, engedjen az ítélkezésnek, vagy terveket szőjön a jövendő bizonytalan események ellen, ismét rossz helyre helyezted, a testeddel azonosítottad magad, és ez támadást intéz majd a test ellen, hiszen beteg elmére vall.
  5. Ha ez bekövetkezne, azonnal orvosold a helyzetet azonnal azáltal, hogy nem hagyod, hogy további fájdalmat okozzon neked védekező hozzáállásod. 2Hogy ne téveszd szem elől, minek is van szüksége gyógyulásra, szólj így magadhoz:

3Megfeledkeztem arról, mi is vagyok valójában, mert összetévesztettem magam a testemmel. 4A betegség nem más, mint az igazság elleni védekezés. 5Ám nem vagyok azonos a testemmel. 6Elmém pedig nem képes a támadásra. 7Így hát nem lehetek beteg.