7. MI A SZENTLÉLEK?
- A Szentlélek az illúziók és az igazság közti közvetítő. 2Mivel át kell hidalnia az álmok és a valóság közti rést, az észlelés az által a kegyelem által vezet el a tudásra, amelyet Isten adott a Szentléleknek, hogy ez a kegyelem az Ő ajándéka legyen mindenki számára, aki Hozzá fordul az igazságért. 3A Szentlélek emelte hídon keresztül minden álom eljut az igazsághoz, hogy a tudás fényében semmivé tűnjön. 4E fényben örökre félreteszünk majd minden látványt és hangot. 5És ahol korábban észleltük őket, ott a megbocsátás lehetővé teszi, hogy csendben véget érjen minden észlelés.
- A Szentlélek tanításának célja ugyanis pontosan az, hogy véget érjenek az álmok. 2Mert a látványt és a hangokat újra kell értelmezni, hogy a félelem tanúságtevőiből a szeretet tanúságtevőivé váljanak. 3És amikor ez teljes mértékben megvalósul, a tanulás beteljesítette egyetlen igaz célját. 4Mert amint a Szentlélek a felfogása szerinti végkimenetel felé irányítja a tanulást, úgy válik az egy önmagát meghaladó eszközzé, hogy az örökkévaló igazság lépjen a helyébe.
- Ha tudnád, mily nagyon vágyik a te Atyád arra, hogy felismerd végre önnön bűntelenségedet, nem hagynád, hogy hiába kérleljen téged az Ő Hangja, és nem fordulnál el azon dolgoktól, amelyeket az általad alkotott félelmes képek és álmok helyett kínál fel neked. 2A Szentlélek ismeri az általad alkotott eszközöket, melyeket azért alkottál, hogy olyasmit érj el általuk, ami örökké elérhetetlen. 3És ha felajánlod Neki, oly módon alakítja át a száműzetés eszközeit, hogy elméd ismét megtérjen általuk igaz otthonába.
- Isten a tudásba helyezte a Szentlelket, a Szentlélek pedig e helyről szólít téged, azt kérve, hagyd, hogy megbocsátás szálljon álmaidra, és visszatérhess az elme épségének és békéjének állapotába. 2Megbocsátás híján tovább rémítenek majd az álmaid. 3És Isten Szeretetének emlékezete sem térhet meg hozzád, hogy jelezze, elérkezett az álmok vége.
- Fogadd el a te Atyád ajándékát. 2Ezen ajándék által a Szeretet hívja fel a Szeretetet, hogy legyen végre Önmaga. 3A Szentlélek Isten ajándéka, Amely által Isten szerelmetes Fia ismét elnyeri majd a Mennyek Országának nyugalmát. 4Megtagadnád-e Isten kiteljesítésének feladatát, amikor Ő nem akar mást, mint hogy te magad kiteljesedj?
281. LECKE
Csak saját gondolataim okozhatnak nekem fájdalmat.
- Atyám, bizony tökéletes a Te Fiad. 2Csak azért hihetem, hogy bármi fájdalmat okoz nekem, mert megfeledkeztem arról, ki is vagyok, és hogy örökké olyan vagyok, amilyennek Te megteremtettél. 3A Te Gondolataid csakis boldogságot hozhatnak nekem. 4Ha szomorú vagyok, ha fáj valamim, vagy betegségtől szenvedek, az csak azért van, mert megfeledkeztem arról, hogy Te mit gondolsz, és a saját, kisszerű és értelmetlen gondolataimat helyeztem a Te Gondolataid helyébe. 5Csak saját gondolataim okozhatnak nekem fájdalmat. 6A Teveled gondolt Gondolatok csakis áldást hozhatnak. 7Csakis a Teveled gondolt Gondolatok igazak.
2. Ma nem bántom magam. 2Hisz messze magam mögött hagytam már a fájdalmat. 3Atyám megadta nekem a Mennyek Országának biztonságát, és Ő vigyáz rám. 4Én pedig nem indítok támadást az Ő szerelmetes Fia ellen, mert amit Ő szeret, az nekem is megadatott, hogy szeressem.