95. LECKE
Egyetlen, Teremtőmmel egységes Én vagyok.

  1. A mai nap eszméje pontosan olyannak ír le téged, amilyennek Isten teremtett. 2Egy vagy önmagadon belül, és egy vagy Ővele. 3Tiéd a teremtés egészének egysége. 4Tökéletes egységed semmilyen változást nem tesz lehetővé benned. 5Jelenleg még nem fogadod el, nem vagy képes felismerni ezt, mert úgy hiszed, már megváltoztattad magad.
  2. Isten teremtésének szánalmas paródiájaként, gyenge, romlott, csúf és bűnös, szánalmas és fájdalomtól gyötört lényként látod magad. 2Ilyen a te énképed: egy számos, egymással hadban álló részre osztott, Istentől elkülönült én ez, amelyet csupán kiszámíthatatlanul szeszélyes alkotója bizonytalan erőfeszítései tartanak össze – és ehhez az alkotóhoz imádkozol. 3De ő nem hallja meg az imáidat, mert süket. 4Nem látja a benned lakozó egységet, mert vak. 5Nem érti meg, hogy Isten Fia vagy, mert értelem nélkül való, és így semmit sem érthet.
  3. Ma megkísérlünk csupán arra tudatosak lenni, ami képes hallani és látni, és ami tökéletes értelemmel bír. 2Ma is arra törekszünk majd, hogy elérjük valódi, egyetlen, Teremtőjével egységben létező Énedet. 3Türelemmel és reménnyel telve ma újabb kísérletet teszünk erre.
  4. A tanulás általad elért fázisában különleges előnyökkel bír, ha ma minden ébren töltött órád első öt percét e gyakorlatra szánod. 2Jelenleg még nehezedre esik megakadályozni, hogy elméd elkalandozzon a hosszabb gyakorlatok során. 3Bizonyára már te is felismerted ezt. 4Már látod, mennyire híján vagy a mentális fegyelemnek, mekkora szükséged van elméd művelésére. 5Roppant fontos, hogy tudatában legyél e ténynek, mert ez valóban akadályozza az előrehaladásodat.
  5. A gyakori, ám rövidebb gyakorlatok jelenleg más előnyökkel is bírnak számodra. 2Azonkívül, hogy felismerted, milyen nehézségeid vannak a folyamatos figyelem terén, nyilván azt is észrevetted már, hogy ha nem idézed fel rendszeresen a célodat, hajlamos vagy hosszú időszakokra megfeledkezni róla. 3Sokszor megfeledkezel a napi eszmék rövidebb alkalmazásáról, és még nem alakult ki benned az a szokás, hogy minden kísértésre automatikusan alkalmazd az adott eszmét.
  6. Következésképpen jelenleg roppant fontos számodra a gyakorlatok felépítése, az, hogy rendszeresen emlékeztesd magad a célodra, és módszeresen megkíséreld elérni. 2Az időbeni rendszeresség ugyan nem ideális követelmény ahhoz, hogy a megváltás gyakorlatai a lehető legüdvösebb hatást fejtsék ki, 3mégis előnyös azok számára, akikben még nem elég következetes a motiváció, és azok számára is, akik továbbra is erősen tiltakoznak a tanulás ellen.
  7. Ezért hát egy ideig maradunk még az óránkénti ötperces gyakorlatoknál, arra ösztönözve téged, hogy lehetőleg egy ilyen gyakorlatot se mulassz el. 2Ha e gyakorlatokat minden óra első öt percében elvégzed, az különösen hasznos lehet, mivel ez szigorúbb kereteket biztosít. 3Fontos, hogy ha elmulasztod valamelyik gyakorlatot, ne használd ezt kifogásként arra, hogy a többit is kihagyd. 4Talán felmerül benned a kísértés, hogy egyetlen gyakorlat kihagyása után már elvesztegetettnek bélyegezd az adott napot. 5Ám a maga valójában kell felismerned e kísértést: arra csábít, hogy visszautasítsd tévedésed kijavítását, és hogy ne akarj újra próbálkozni.
  8. Tévedéseid nem késleltetik a Szentlélek tanítását. 2Őt csak az tarthatja vissza, ha nem vagy hajlandó elengedni a tévedéseket. 3Kötelezzük hát el magunkat amellett, hogy – különösen a következő egy hétben – hajlandóak leszünk megbocsátani magunknak a szorgalmunkban tapasztalható mulasztásokat, és azt, ha nem tudjuk pontosan betartani az egyes eszmék gyakorlataihoz tartozó utasításokat. 4Ez a tolerancia képessé tesz majd bennünket arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk a gyengeségünket ahelyett, hogy felruháznánk azt a tanulás késleltetéséhez szükséges erővel. 5Ha hatalommal ruházzuk fel a gyengeséget, erőként kezeljük, azaz összekeverjük az erővel.
  9. Ha nem tudod teljesíteni e kurzus követelményeit, egyszerűen csak tévedést követsz el. 2A tévedés pedig helyreigazításért kiált, semmi másért. 3Ha hagyod, hogy egy tévedés tovább folytatódjon, újabb tévedést követsz el, amely az elsőn alapul, és tovább erősíti azt. 4Pontosan ettől a folyamattól kell megszabadulnod, mert ez csupán egy újabb módja annak, hogy megvédelmezd az illúziókat az igazság ellenében.
  10. Engedd hát el mindeme tévedéseket azáltal, hogy igaz valójukban ismered fel őket. 2E tévedések kísérletei arra irányulnak, hogy tudatlanságban tartsanak téged egyetlen, Teremtőddel és a teremtés valahány aspektusával egységes, korlátlan hatalommal és békével bíró Énedet illetően. 3Ez az igazság, és semmi más nem igaz. 4Ma ismét megerősítjük ezt az igazságot, és megpróbálunk eljutni arra a helyre, ahol kétség sem férhet ahhoz, hogy csakis ez az igazság.
  11. A mai gyakorlatok során először erősítsd meg ezt az igazságot – ajánld fel azt elmédnek a lehető legnagyobb bizonyossággal:

2Egyetlen, Teremtőmmel egységes Én vagyok, a teremtés minden aspektusával egységben, erőben és békében korlátlanul.

3Ezután hunyd le a szemed, és ismétled el magadnak e kijelentést lassan, megfontoltan, hagyva, hogy a szavak megtelepedjenek az elmédben, és kiváltsák a hamis eszméket:

4Egyetlen Én vagyok.

5Ismételd el néhány alkalommal, majd próbáld meg átérezni a szavak által hordozott jelentést.

  1. Egyetlen Én vagy, egységes és bizonyos a világosságban és az örömben és a békében. 2Isten Fia vagy, egyetlen, egy Teremtővel és egy céllal bíró Én: e cél pedig nem más, mint hogy minden elmébe elhozd ezen egység tudatosságát, hogy az igaz teremtés kiterjeszthesse Isten Mindenségét és Egységét. 3Egyetlen, teljes, gyógyult és egységes Én vagy, és megadatott neked a hatalom, hogy fellebbentsd a világról a sötétség fátylát, és hogy felragyogjon általad a világosság, és megtanítsa a világnak az önmagadról való igazságot.
  2. Egyetlen Én vagy, és tökéletes összhangban létezel mindennel ami van, és mindennel ami lesz. 2Egyetlen Én vagy, Isten szent Fia, aki egységes testvéreivel ezen Énben, és egy-séges Istennel az Ő Akaratában. 3Érezd hát magadban ezt az egy Ént, és hagyd, hogy ragyogása elűzze az illúziókat és a kétségeket. 4Ez a te Éned; Istennek Magának Fia, bűntelen mint Teremtője, az Ő erejével benned, és az Ő Szeretetével, mely örökké a tiéd. 5Egy Én vagy, és megadatott neked, hogy érezd e benned lakozó Ént, és kiűzz minden illúziót az egy Elméből, amely nem más, mint ez az Én, nem más, mint a benned lakozó szent igazság.
  3. Ne feledkezz meg ma erről. 2Szükségünk van a segítségedre, erre az apró közreműködésre, hogy elhozzuk a világnak a boldogságot. 3És a Menny bizalommal tekint rád, tudván, hogy ma megpróbálkozol a dologgal. 4Osztozz hát te is bizonyosságában, mert tiéd e bizonyosság. 5Légy éber. 6Ma ne engedj a feledésnek. 7Egész nap tartsd meg elmédben a célt. 8Idézd fel magadban a mai nap eszméjét a lehető leggyakrabban, és értsd meg, hogy minden egyes alkalommal, amikor így teszel, valaki meghallja a remény hangját, megérzi, hogyan kavarog fel elméjében az igazság, hallani fogja a béke szárnyainak gyengéd suhogását.
  4. Ha elismered, hogy egyetlen, Atyáddal egységes Én vagy, felhívást intézel a világhoz, hogy egyesüljön veled. 2Bárkivel is találkozol ma, add át neki a nap eszméjének ígéretét, és szólj így hozzá:

3Egyetlen Én vagy velem, egységben Teremtőnkkel ebben az Énben. 4Tisztellek és becsüllek téged azért, Ami én vagyok, és azért, Ami Ő, Aki Egyként szeret mindkettőnket.