Vannak, akik lelkesen elkezdik A csodák tanításának kurzusát, majd rövid idő után abbahagyják, mondván, hogy: „Nekem erre igazából nincs is szükségem. Én jól vagyok.”

– Mit jelent az, hogy jól vagy?

– Van munkám, szeretem is, egészséges vagyok, van egy normális párkapcsolatom, szép házunk, autóm, tudunk utazni, boldog vagyok. Pozitívan gondolkodom, és így amire vágyom, azt meg is teremtem magamnak.

Ó, ez igazán szép! Nagy örömmel hallgatom ezeket a mondatokat, és valóban örülök neki, de közben nem feledem, hogy ez a világ, úgy ahogyan érzékeljük, nem létezik. Hogy mindez csak álom, egy kitérő.

És igen, az a feladatod, hogy az álomból boldog álmot csinálj, hisz az van legközelebb a felébredéshez, de az életnek a valódi célja nem azonos a fent felsoroltak egyikével sem.  

Már írtam a tudatos teremtésről, hogy egy fontos állomása a fejlődésünknek, de kellő kitartással ezt is meg lehet haladni. Ugyanis minden birtoklás rabság. A csodák tanítása abban is segít, hogy képesek legyünk lemondani a ragaszkodásról, és a birtoklás vágyról. Amikor ragaszkodunk valamihez vagy valakihez, a mögött ott van a veszteségtől való félelem. Ha a félelem legkisebb szikrája is bennünk van, nem érhető el a szabadság. A csodák tanítása abban különbözik más tanításoktól, hogy célja a teljes szabadság, és közel sem csak annyi, hogy a fent felsorolt módon „jól legyünk”.  Akkor sajátítottad el, amikor már nincs benned félelem, békében vagy önmagaddal és másokkal, mindenben Istent látod, és csak a szeretetet éled meg.

Pozitívan látni valamit pedig azt jelenti, hogy úgy látom, ahogy van. Amikor a valóságot látom, hogyan lehetne bármilyen tapasztalás frusztráló? Még, ha úgy is tűnik, hogy kudarcot vallottam, belül folyamatosan béke van bennem. Mivel nincsenek félelmeim, reményeim vagy elvárásaim, jövő nélküli vagyok. Időnként még a családomnak is furcsa ez. Nem értik miért kellene lemondani a vágyakról, vagy miért ne lenne jogos időnként a félelem? Azt mondják, többet kellene a „való világban” élnem, és ezt meg ezt kellene tennem.  És nincs is ezzel gond. A megfelelő pillanatban felismerik majd, hogy a vágyak és a félelmek kizárólag az elme termékei. Mely szükségleteim valóságosak, ha semmire nincs szükségem a létezéshez? Még a testemre sem. Ma még lehet, hogy azt képzeled, a javaid megvédenek, pedig valójában sebezhetővé tesznek. Az erény és a hatalom csupán olyan játékszerek, amelyek hasznosak e világban, de nem vezetnek ki belőle.

Egyet meg kell tanulnod azokról a célokról, amit az ego tűzött ki számodra. Azt, hogy amikor eléred őket, nem elégítenek ki. Az erőfeszítés mentes, boldog létezést választottam. Folyamatosan figyelem az elmét. Próbálok érintetlen maradni tőle. Minden rendben van. Semminek sem kellene másmilyennek lennie, mint amilyen. Együtt áramlok az élettel, hagyom jönni ami jön, és hagyom menni, ami megy. Nem vágyok, nem félek, csak megfigyelem, ami van, ahogyan és amikor történik. Mert én nem az vagyok, ami történik. Csak figyelem, mi a következő lépés. Amikor ebben a létezésben vagyok, az csodálatos. Ha azt kérdeznéd, minden pillanatban ebben vagyok-e? – akkor az a válaszom, hogy még nem. Kedves ismerőseim Indiába mentek, és több hetet töltöttek szatszangon. Mikor erről beszélgettünk, megjelent bennem a vágy. Amikor ezt felismertem, elfordítottam tőle az elmémet, és megtagadtam tőle a figyelmet. Megjelent bennem a felismerés: még utazgatásra sincs szükségem. Akárhol vagyok, Önmagam vagyok. Nem az utazás fogja elhozni az üdvözülést. És mivel nem a test vagyok, hiába vonszolom egyik helyről a másikra, az nem fog elvezetni a megvilágosodáshoz. Ennek ellenére, ha eljön hozzám a lehetőség, boldogan utazom el. Megengedem, hogy akár ez is megtörténjen.

Boldogan haladok hát Önmagam teljes megismerése felé. Folyamatos átadásban vagyok, hogy személyes vágyaim teljes letétele mellett egyetlen cél lebegjen előttem:

Meggyógyultam. Többé nem játszom álmokkal, és nem hiszem álomnak önmagamat. Nem alkotok poklot, hogy aztán igaznak gondoljam azt. Isten békéjére vágyom, és e béke meg is adatik nekem. Lemondok minden álomról. Az örökkévalóra vágyom az illékony álmok helyett. Vagy Isten békéjét választom, vagy az álmokért folyamodom. Ha az álmokat választom, megkapom őket. Ám éppúgy elérkezhet hozzám Isten békéje, hogy velem maradjon. És e béke nem változik az út során. Őszintén törekszem Isten békéjére, és fellelem azt. Hogy is ne teljesülne a vágyam, ha olyasmire vágyok, amivel már eleve rendelkezem?

Vagyis A csodák tanításának ezzel a 185. leckéjével megint csak ugyan oda jutunk vissza: semmire sem kell vágynom, mert mindörökké teljes vagyok.

Akkor ki hát az, aki vágyakozik?

Szeretettel,
Lévai Anikó