Ahogy haladunk a tudatfejlődés útján, idővel az történik, hogy már nem tartjuk magunkat a világ áldozatának. A reménytelennek tűnő, szomorú, ijesztő világ egyre inkább valami kihívásokkal teli és serkentő jelenséggé kezd válni. Ráébredünk, hogy mi vagyunk a felelősek mindenért, ami velünk történik.
Kipróbálunk új dolgokat, észrevesszük, hogy miről gondolkodunk, miről beszélünk, és mivel foglalkozunk. Levesszük a figyelmünket a negatív dolgokról, nem nézünk híradót, könnyebben megy a megbocsátás, már nem őrizgetünk sérelmeket és haragot hosszú ideig, és egyre kevesebbet ítélkezünk. Észrevesszük a lehetőségeket és célokat tűzünk ki. A fejünkben kavargó negatív gondolatokat elkezdjük pozitívra cserélni, pozitív megerősítéseket használunk, kimondjuk őket hangosan és át is érezzük.

Megváltozik a hozzáállásunk a dolgokhoz, és a reakcióink is. Emelkedik a tudatszintünk, és emelkedik a rezgésszintünk is. Ennek hatására elkezdünk a megemelkedett rezgésszintnek megfelelő dolgokat bevonzani az életünkbe. Egyre jobb dolgok történnek velünk, és észrevesszük, hogy amit nagyon akarunk, azt elérhetjük, megvalósíthatjuk. Rájövünk, hogy az elmének van hozzá hatalma, hogy amire gyakran gondolunk, amire a fókuszunkat irányítjuk, az megvalósulhat. Belekóstoltunk a tudatos teremtésbe.

Ez a szint igen tetszetős. Természetesen akadhatnak hullámvölgyek, vagy időnként bezuhanhatunk egy érzelmi gödörbe, de már sokkal hamarabb felállunk és megoldjuk az előttünk álló feladatokat. Megvalósítjuk az álmainkat, talán még betegségből is kigyógyulunk, egész jól mennek a dolgok. Már hiszünk benne, hogy van valami nálunk nagyobb hatalom, ami segít. Univerzumnak, Szentléleknek, esetleg Istennek hívjuk. Vannak céljaink, tudjuk hová tartunk, kezünkben az irányítás és így vezetjük életünk robogóját, hisz már pontosan tudjuk mi a jó nekünk.

Istent odaültettük a robogóra a hátunk mögé, és időnként verbálisan imádkozunk hozzá. Kívánság listákat készítünk neki és utasításokat adunk, hogy mit, hogy kellene intéznie. Azonban eljöhet egy olyan időszak, amikor ez már nem működik így tovább.

Hiába esdeklünk és könyörgünk, már nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük, már nem az a végkimenetel valósul meg, amihez annyira ragaszkodunk, vagy már nem gyógyítanak meg az ásványok meg a kézrátételes gyógymódok…

Ha ezen a ponton azt választjuk, hogy megadjuk magunkat annak, ami van, és azt mondjuk: nekem már mindegy, csak Te legyél velem! – ekkor engedtük Istent előre ülni a motoron. Ekkor adtuk át az irányítást. Nem próbáljuk már kitalálni, irányítani a jövőt, elfogadjuk azt, ami van. Megéljük a jelen pillanatot, nem akarjuk, hogy más legyen, mint már amilyen. Csak annyit mondunk: Legyen meg a Te Akaratod!

Csak ránézünk a dolgokra, és azt mondjuk: rendben, most ez van, mi ilyenkor a teendő? Mit tenne most Jézus? Vagy mit tenne most a szeretet?

A belső békénk és a boldogságunk egyre kevésbé függ a körülményektől, az általunk érzékelt eseményektől. A gondolataink kezdenek elcsendesedni, még kevesebbet ítélkezünk, és rájövünk, hogy a világnak nincs szüksége a véleményünkre. Talán, itt már arról is olvastunk, hogy a világ általunk létrehozott. Idővel az imánk elkezd megváltozni. Ahogy csendesedik az elménk, mi magunk is csendesedünk. Megfigyeljük, hogy mennyi fölösleges beszéd van a világban és a verbális kommunikáció egyre kevésbé hiányzik. Megjelenik bennünk a vágy a csend iránt, a befelé figyelés, a meditáció és a szavak nélküli ima iránt.

Ha téged is hív a csend, ha elmélyítenéd Istennel való kapcsolatodat, ha a lelki életben való előrehaladáshoz támogatást keresel, tarts velünk egy Csodás hétvégén!

Ez a hosszú hétvége olyan meditációs lelki gyakorlat, amit A csodák tanítása segít és kísér végig.

Szeretettel,
Anikó