Egy kedves barátnőm most szomorú, mert elválnak a férjével. Megosztok veled néhány gondolatot a beszélgetésünkből, hátha veled is megtörtént már. Számtalan oka lehet annak, hogy egy kapcsolatban az egyik fél úgy dönt: elég volt, mennem kell. Akit elhagyott, pedig azt gondolja, „Vége az életemnek. Nélküle semminek nincs értelme. Ő volt a másik felem, a lelki társam.” És kezdetét veszi egy fájdalmas és gyötrelmes szenvedés, amely hetekig, hónapokig, sőt évekig is eltarthat. És a világ talán azt mondja, ez rendben vagy így. Mindenki ezt csinálja. Ha életed szerelme elhagyott, jogos a szenvedésed. A legjobb barátnőd még talán osztozik is a fájdalmadban, és segít, hogy valami őrültségbe tudd fojtani a bánatod.

Ha egy másik szintről vizsgáljuk meg ezt a helyzetet, rájövünk, hogy amit ebben a kapcsolatban szeretetnek gondoltunk, az messze nem az volt. Hívhatjuk ragaszkodásnak, kötődésnek, birtoklásnak, vagy őrületes hollywoodi szerelemnek. A valódi szeretet nem egy érzelem. Hanem a természetes létállapotunk. Nincsenek fajtái. Nincsenek szintjei. Nem követel semmit, nem vár el semmit, nem akar, és nem is sérelmez semmit. Csak van. Ha valóban szeretnéd, akkor úgy szeretnéd, ahogy van, ahogy ő boldog. Nem pedig úgy, ahogy szerinted boldognak kellene lennie.

A csodák tanítása ezt írja a kapcsolatokról:
A kapcsolatok: feladatok.
A kapcsolatok a Szentlélek laboratóriumai, amelyekben összehozza azokat az embereket, akiknek a legnagyobb esélyük van a közös fejlődésre. Nincs véletlen találkozás. „Akiknek találkozniuk kell, azok mindig találkozni fognak, mert közösen lehetőségük nyílik egy szent kapcsolat megteremtésére.”

A Tanítás arra is rámutat, hogy igen erős téveszméje az egónknak az a hiedelem, hogy szükségem van egy tökéletes társra, hogy kiegészítsen engem. Ez a lelki sérüléseink egyik legnagyobb forrása. A tanítás ezt úgy hívja: „különleges kapcsolat”. És itt a különleges nem valami nagyszerűt jelent, hanem elkülönülést. Ez a kapcsolat félelem alapú. Ragaszkodik és birtokolni akar, mert fél a veszteségtől. A bennünk lévő hatalmas hiányérzet az elkülönülés után jött létre. És most görcsösen kapaszkodunk másokba, keressük a nagy Őt, és közben nem vesszük észre, hogy senki másra nincs szükségünk, csak Istenre.
A Szentlélek azonban arra használja fel a kapcsolatainkat, hogy vissza tudjuk térni Istenhez. Ugyanis a fájdalom, amit érzünk, a saját megtagadott szeretetünk. És ahogy tudatosan elkezdünk figyelni erre, a „különleges kapcsolataink” „szent kapcsolattá alakulnak”.
A szent kapcsolatban már nincsenek elvárásaink a másikkal szemben. Nem akarjuk, hogy boldoggá tegyen minket, hisz nem ő a boldogságunk forrása. Nem akarjuk megváltoztatni, nem akarjuk, hogy kiegészítsen minket. Egyszerűen csak gyönyörködünk abban, milyen csodálatos.

Marianne Williamson így ír a szent kapcsolatról:
A szent kapcsolatban nem azért érdekel minket a testvérünk, mert akarunk tőle valamit. Azért érdekel, mert érdekel. Csak.
A szent kapcsolat mindenekelőtt barátság két testvér között. Azért vagyunk együtt, hogy megbocsássunk egymásnak, támogassuk és meggyógyítsuk egymást.
Hogyan találhatunk szent kapcsolatra? Megkérjük Istent, változtassa meg a gondolkodásmódunkat. Imánk így hangzik: „Drága Istenem, had adjam át neked az ehhez az emberhez fűződő vonzalmamat, gondolataimat és érzéseimet. Bánj velük belátásod szerint. Alakuljon ez a kapcsolat a Te akaratod szerint. Ámen.”
Csak akkor vagyunk összhangban a Szentlélekkel, ha az emberek úgy viselkednek, ahogy akarnak, a mi belső békénk mégis változatlan marad.

Az elgondolás, hogy “te vagy a másik felem”, a különleges kapcsolatok netovábbja. Ha azt gondolod, hogy van egy “másik feled”, azzal azt mondod, hogy nem vagy teljes egész. Bár a “másik feleddel” lenni csodás és felemelő, előfordulhat, hogy zátonyra fut a kapcsolat és akkor te olyan mélypontra zuhansz, ahol magányosabb leszel, mint valaha. A különleges szerelem olyan, mint a kábítószer. Igen addiktív. Minél többen van részed, annál többre vágysz. Amikor eltűnik, borzalmas elvonási tüneteid lesznek. (Alan Cohen)

A szent kapcsolat egészen más előfeltételből fakad. Mindkét fél magába tekint, és nem lát magában hiányosságot. Ilyenkor elfogadják teljességüket, és egy másik teljes emberrel egyesülve kiterjesztik azt. Nem látnak különbséget maguk között, mert a különbségek mindig csak a testben mutatkoznak meg. Következésképp nem azt nézik, mit vehetnének el a másiktól. Nem tagadják meg saját valóságosságukat, mert ez az igazság. Az ilyen emberek épp csak valamivel a Mennyország alatt állnak: elég közel vannak a Mennyhez, hogy ne térjenek vissza a földre. Mert az ilyen kapcsolat a Mennyország szentségével bír. És ugyan milyen messze lehet otthonodtól a kapcsolat, amely ennyire hasonlít a Mennyországra? (A csodák tanítása 22. fejezet)

Ha elkezdesz ilyen mentalitással élni, az hatalmas szabadság. Engem ugyan nem a férjem hagyott el, de volt egy nagyon jó barátom, aki egyik napról a másikra megszakított velem minden kapcsolatot. Volt egy olyan estém, ahol feljött annak a kérdésnek az energiája, hogy vajon miért??? De inkább azt választottam, hogy mindegy, hogy miért. Szeretem őt, és azt akarom neki, amit őt akar magának. És ha ő úgy boldog, hogy nem beszél velem többé, akkor számomra ez teljesen rendben van. Akárhányszor eszembe jutott, minden alkalommal felidéztem magamban a következő leckét:
Szeretlek téged a benned élő igazság miatt, épp úgy, ahogyan Isten is szeret téged. Téged talán félrevezetnek a megtévesztéseid, engem azonban soha. Én ismerlek téged, ezért soha nem kételkedem benned. 

És ez elhozta számomra a tökéletes békét.
És egy pillanatra sem érzetem úgy, hogy bántott volna engem, hisz azzal abban hinnék, hogy hatalma van felettem valaminek, ami nem Istentől való. Még ha abban a pillanatban nem is éreztem boldogságot, de békét igen. És mivel folyamatosan kapcsolódom a Szentlélekhez, hatalmas Erőt érzek magamban. És amikor körbe nézek a világomban, azt látom, hogy minden rendben van. Tele vagyok örömteli tevékenységekkel, csodás családom és barátaim vannak, de a boldogságom abból az őszinte hitből ered, hogy Isten velem van. Sosem hagytam el a Forrásomat.

Egy pici érdekesség a történet végére. A barátommal nagyon érdekes és mély spirituális beszélgetéseink voltak, amit nagyon szerettem, de így ennek is vége szakadt. Majd pár nappal később egy gyerekkori barátom, akivel 10 éve nem találkoztunk és nem beszéltünk, váratlanul felbukkant azzal, hogy hosszú idő után most tért haza Nepálból és Indiából, mindenképp beszélni szeretne velem, mert úgy érzi én vagyok az, akivel meg szeretné osztani spirituális élményeit. Jót mosolyogtam, hogy milyen igaz az a mondás, hogy ha egy ablak bezárul, kinyílik egy ajtó. Csak az a kérdés, hogy mennyi idő kell neked ehhez? Mennyi ideig akarod sajnálni magad? Mennyi ideig hiszed azt, hogy valaki képes téged megbántani? Mennyi idő alatt jutsz vissza a bátorság szintjére, hogy másképp láss…

Szeretettel, 
Lévai Anikó